Az Ecuadorban talált fosszilis gyanták, amelyekben rovarok rekedtek, sokkal több, mint geológiai mérföldkő: ez az első közvetlen bizonyíték az ősi Gondwana-erdőkben élő életre. Egy megőrzött mikrokosmosz, amely nyomokat ad arra, hogyan lélegzett és mozgott a bolygó, mielőtt a ma ismert kontinensekre szakadt szét.
Az ecuadori esőerdő nedves talaja alatt egy 112 millió éves erdő most került napvilágra. Ott, a Hollín-formáció kőbányájában a tudósok őskori borostyán töredékeket találtak, amelyek belsejében rovarok, pókhálók és pollenmaradványok maradtak fenn.
Ez nem egyszerűen egy fosszília: ez egy időkapszula, amely sértetlenül őrzi a kréta kori ökoszisztémát. A legmeglepőbb az, hogy ez a felfedezés, amelyet nemrég publikáltak a Nature Communications Earth & Environment című folyóiratban, az első bizonyíték arra, hogy Dél-Amerikában is létezett borostyán rovarokkal.
A Gondwana ablaka
Több mint százmillió évvel ezelőtt Dél-Amerika Gondwana része volt, az a szuperkontinens, amely Afrikát, Antarktiszt, Ausztráliát és Indiát is magában foglalta. A mai Ecuador területén akkoriban trópusi erdő volt, amely tele volt élettel. De eddig ezt a tájat csak hiányos töredékekből lehetett elképzelni: fosszilizált levelek, szétszórt pollen vagy mineralizált fa maradványok alapján.
A nemrég talált borostyán mindezt megváltoztatja. Apró aranybuborékokban a kutatók öt különböző rendbe tartozó rovarokat azonosítottak – köztük legyeket, bogarakat és darazsakat –, valamint egy finom pókháló-töredéket, amely egyértelműen bizonyítja a pókok jelenlétét.
Minden zárvány egy megállított jelenet. Az élet egy pillanata, amelyet a fák által kiválasztott gyanta megörökített, amikor megkeményedett és a sár alá temetődött.
A borostyán felfedte
A csapat több mint hatvan töredéket elemezett, és rájött, hogy a gyanták két különböző forrásból származnak: az egyik a föld alatt képződött, a másik pedig a levegőnek kitett helyen, ahol természetes csapdaként működött. Ez utóbbi fogta be a szervezeteket. A részletek olyan pontosak, hogy mikroszkopikus struktúrák, például rovarok szárnyai vagy pókháló szálak is megkülönböztethetők.
De a borostyán nem volt az egyetlen tanú. A környező kőzetben spórák és pollenmagvak maradtak fenn, amelyek segítségével rekonstruálni lehetett a körülöttük lévő növényi környezetet: egy meleg, sűrű erdőt, tele páfrányokkal és tűlevelűekkel, ahol a rovarok alapvető szerepet játszottak a beporzásban.
A lelet értéke
A kutatók ezt a felfedezést a mianmari vagy a balti nagy borostyánlelőhelyekhez hasonlítják, de egy fontos különbséggel: koruk és elhelyezkedésük kiterjeszti a Föld fosszilis térképét. Eddig azt hitték, hogy a kora kréta kori trópusi ökoszisztémák Ázsián kívül kevéssé ismertek. Ez a lelet bizonyítja, hogy Dél-Amerika is gazdag és komplex ökoszisztémáknak adott otthont, amelyek Gondwana-n keresztül kapcsolódtak egymáshoz.
Ezenkívül az ecuadori borostyándarabok egyedülálló lehetőséget nyújtanak az ízeltlábúak korai evolúciójának és a virágos növényekkel való kapcsolatuknak a tanulmányozására, amelyek ugyanebben az időszakban kezdtek elterjedni. A kutatócsoport szavai szerint ez „egy molekuláris fénykép az elveszett erdőkről”.
Több mint egy fosszília, egy figyelmeztetés
Az ilyen típusú leletek nem csak a múltról árulkodnak. Emlékeztetnek bennünket a mai ökoszisztémák törékenységére is. A Gondwana-t egykor borító erdők tanúi voltak a klímaváltozásnak, a kontinens felaprózódásának és számtalan faj kihalásának. Ma az Ecuadorban megmaradt esőerdők egy másik, de ugyanolyan pusztító fenyegetéssel szembesülnek: az erdőirtással.
A borostyán valamilyen értelemben az idő üzenete. Egy hang, amely millió évek óta próbál nekünk valamit elmondani az életről, az alkalmazkodásról és a veszteségről.
És most, hogy végre meghallottuk, a kérdés az, hogy hajlandók vagyunk-e tanulni belőle.
